Kacat és kisgyerek
Arzt-Pintér Anna verse
Húgod szobájából elcsent baba, játékszer.
Az vagyok.
Inged alatt kiloptál
-mint kertész a magot-,
lecsupaszítottál fodraimtól-csak piros cipőm, az maradt-
és kitépted fejemből a fürtös, tincsekbe gyúrt hajat.
Most kopaszon
tarkómon bizonytalan ákombákommal
- csak Te tudod mit jelentek -
vigyázom alvó testeden a rendet.
Kivájtad jobbik szemem
- úgy láttad könnyezett-
s az üregébe csigaházat nyomtál
ügyetlenül. Így szeretsz.
És én is így vagyok szabad.
Otthonom vagy, nem babaház.
Hazaérsz, s tenyeredet rámgombolod
ruhám vagy. Fodrom, kopott fejemen a máz.
Arcomba törlöd tejbajszodat,
sáros tócsákban úsztatsz,
szilánkokkal karcolod a talpam:
összetartozunk.
Cipősdobozod királynője lettem.
Őrzöm titkaid.
Én a legcsúfabb titok
fényesre csókolom
gyermekkezeddel gyűjtött gömbölyű kavicsaid,
s tűvel átszúrt tépett szárnyú lepkét
-hímporától cserepes a szám-,
kisimítom a foghíjas könyvet -hangtalan-
melyből kitépted a képeket, hogy ne értsd...
Leszakított mackóorrokhoz dörgölöm magam.
És minden éjjel számba veszem
a zsinegeket, gombokat, lepke-lakott
gyufásdobozt, madártollat
sok édes kacatot.
Magam is kacat vagyok.
( A leltár része.)
Kopaszon, csorba csigaházzal szemüregemben
csak én látom ki vagy.
Kisgyerek.
Látom, ki vagyok, ha megölelsz.
(S felpolcolom lebiggyedt szád,
ha meghorzsolod csontos térdedet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése